2012. november 19.

8 ötlet, hogy jobban induljon a hétfő

Tegnap, a szokásos vasárnap délutáni vasalás közben azon gondolkodtam, vajon miért érezzük azt gyakran hétfőnként, hogy ez a nap valahogy kellemetlenebb, mint a többi. Oké, egy szuper pihentető, feltöltő, vagy éppen bulizós hétvége után nem könnyű visszarázódni a hétköznapi teendőkbe, kötelező intéznivalókba. Viszont kétségtelenül és megváltoztathatatlanul minden egyes hét a hétfővel kezdődik, amit nem igazán praktikus és örömteli rögtön negatív gondolatokkal kezdeni. Ezért eltűnődtem rajta, hogyan lehetne kicsit másképp tekinteni erre a napra.

Valahogy úgy vagyunk a hétfővel, mint a lakásban az előszobával. Gyakran kiesik a figyelmünkből, elhanyagoljuk, pedig milyen jól is esik, ha kellemes környezetbe érkezünk haza. Hasonlóképp, ha tudatosan több gondot fordítanánk arra, hogy a lehető legtöbbet kihozzuk a hétfői nap lehetőségeiből, akkor az egész hetet mindjárt sokkal energikusabban, lendületesebben tudnánk elkezdeni.

Végiggondoltam hát, hogy mit is teszek, illetve fogok tenni mostantól, hogy a hétfők jobb kedvvel induljanak.
Ime a listám.

1. Tervezés

Még vasárnap átnézem a naptáramban a következő heti teendőket, programokat, várható eseményeket, és lelkileg rákészülök a hétfői dolgokra. Átgondolom, hogy mit kell tennem azért, hogy simán és gördülékenyen induljon a hét.
Előre megszervezem, ki és mikor megy a gyerekért az iskolába. Leadom az ebédrendelést. Megtervezem, melyik nap megyünk vásárolni. Ha programunk van, annak a körülményeit, a felkészülésünket is megbeszéljük. Ha utaznom kell hétközben, akkor azt is megtervezem, hogy mi kerül majd a bőröndbe.
Ilyenkor rájövök, milyen sok minden is történik a munka mellett, ami örömet okoz vagy amire érdemes várni.

2. Felkészülés

Vasárnap összekészítjük a gyerek iskolai cuccait: iskolatáskát, tornazsákot, edzésruhákat.
Hasonlóan, a saját dolgaimat is összekészítem. Általában más táskát használok hétköznap, mint hétvégén, ezért vissza kell pakolni a "munkástáskámba". Elteszem a laptopot, a céges telefont, összekészítem az ebédpénzt és mindent, amire még szükségem van munkanapokon.
Igy spórolok egy kis időt reggel, és a rohanás-kapkodás máris csupán a szokásos készülődéssé szelídül.

3. Kellemes vasárnap esti mozi

Szeretek valami kellemes, vidám, pozitív kicsengésű filmet nézni vasárnap este, a párommal a kanapén egy puha takaró alatt összebújva. Gyertyát is gyújtok, hogy még meghittebb legyen a szoba atmoszférája.
Ezzel egyrészt szépen lezárjuk a hétvégét, másrészt a film és az este hangulatát másnap reggel is magammal vihetem és ez már önmagában is feldob.

4. Időben lefeküdni

A péntek és a szombat este kicsit hosszabbra szokott nyúlni, mint a hétköznapokon. Ilyenkor tovább fennvagyunk, vagy mert bulizni/moziba/vacsizni stb megyünk, vagy vendégek jönnek hozzánk, vagy csak szimplán a családunk együtt tölti az időt és megengedjük magunknak a lazaságot.
Viszont fontos, hogy vasárnap este újra időben ágyba kerüljünk, hogy a hétfő reggeli óracsörgés ne okozzon túl nagy sokkot. Egy pihentető, hosszú alvás után jókedvűen ébredve máris szebben indul a nap és az egész hét.

5. Kedvenc ruha

Hétfőre érdemes nagyobb gonddal kiválasztani a ruhánkat. Olyan szerelést állítsunk össze, amiben különösen csinosnak érezzük magunkat, egyúttal kellemes és kényelmes viselet is. Az előnyös öltözet önbizalmat ad, és ez a magabiztosságunk az egész napunk hangulatára kihatással lesz.

6. Egy kis kényeztetés

Indítsuk a napot, főleg a hétfőt egy finom kávéval, kakaóval vagy teával, egy isteni croissant-nal vagy bármi hasonló finomsággal, amit nagyon szeretünk. Ez a pillanatnyi élvezet kellemesebbé teszi a reggelt. Megérdemeljük.

7. Befejezni egy fontos feladatot

Hétfőn különösen törekszem arra, hogy be tudjak fejezni minden fontos, határidős feladatot. Ezzel lendületet lehet adni a hétnek, ugyanakkor rákényszerítem magam, hogy koncentráljak a munkára, gyorsabban felvegyem a ritmust.

8. Testedzés

A hétfőt igyekszem valami testedzéssel zárni. Ez lehet akár egy erősítő torna, akár jógagyakorlás, tulajdonképpen mindegy is - az aktuális fizikai és lelkiállapotomtól függ, melyiket választom. Lényeg, hogy alaposan átmozgatom az izmaimat, levezetem az egész napi feszültséget. Ez számomra egy olyan esemény, amire egész nap örömmel és várakozással készülhetek.

Nektek van valami trükkötök, amivel kellemesebbé tudjátok tenni a hétfőt?


Kép köszönetttel innen


Ha tetszett a bejegyzés, köszönöm, hogy megosztod másokkal is.
Ide kattintva csatlakozhatsz a blog Facebook oldalához, hogy mindig értesítést kapj a friss posztokról. :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...