2011. augusztus 25.

Hajónapló 3: Patmos

Még erősen tűz a délutáni nap, mikor hajónk megérkezik Patmos szigetéhez. A kikötő sekély vize miatt ismét a nyílt tengeren horgonyzunk le, és kis motoros hajók visznek ki a partra. Szerencsére most nem háborog úgy a tenger, mint Mykonos-nál, így ezúttal viszontagságok nélkül, gyorsan kijutunk a szárazföldre.

Patmos vulkanikus eredetű, sziklás sziget. Híres keresztény zarándokhely, mert a legenda szerint i.sz. 95-ben Szent János itt mondta el a Jelenések Könyvét tanítványának és íródeákjának, Prochoros-nak. Jánost Ephesus-ból száműzték ide, Patmos szigetére, és egy barlangban lakott, ahol látomásként megjelent neki Jézus. A szent hely köré köré később egy kolostort építettek, mely napjainkban a Világörökség részét képezi.

Egy igen meredek emelkedőn kell felcaplatunk, de megéri a fáradságot, mert ez egy nagyon különleges pontja a Földnek, ahol valóban érezni lehet a hely szellemének erejét.



Miután megcsodáltuk a szent helyet (benn nem lehet fényképezni, ezért magáról a szentélyről nem tudok képeket mutatni), leereszkedünk a kikötőbe, és visszatérünk hajónkra, hogy célba vegyük következő állomásunkat, Rodosz szigetét.



Foto: Café Mystra

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...